Nehéz megfogalmaznom, mit is érzek veled kapcsolatban.
Sokat gondolok rád.
Van egy bizonyos szófordulat, amit gyakran használok, és te mindig nevetsz rajta, kedvesen kifigurázod… ma is használtam, és rögtön eszembe jutottál erről. /Nagyon, Gábor, nagyon!/
Mondtam már neked többször, hogy szerintem pont jó időben ismerkedtünk meg egymással. Nem véletlen, hogy mi találkoztunk, véletlenek nincsenek. Nekünk találkoznunk kellett! Szükségünk volt/van egymásra.
Persze, amikor még csak mosolyogtunk egymásra, és kerestem a tekintetedet, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kapcsolat fog közöttünk kialakulni. Ilyen kapcsolat? Igen. De milyen…? Látod, ezt nehéz elmondanom, még magamnak is. Megpróbálom megfogalmazni, hogy én hogyan látom ezt, hogyan látlak téged.
… beszélek össze-vissza, kavarognak bennem a gondolatok, az érzelmek. Sok újat, sok elsőt, sok élményt kaptam tőled ebben az elmúlt két hónapban. Annyira nehéz elmondani, nehéz még magamnak is megfogalmazni… de azt hiszem, nem is baj, hogy nem akarom kierőszakolni magamból a szavakat… úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak az érzelmeimet, az élményeimet veled kapcsolatban.
Ha megpróbálnám leírni, akkor csak egy torzított képet tudnék adni a valóságról, az érzelmeimről, ezt pedig nem akarom.
Megtartalak magamnak Téged.
Még. 🙂
