Két hét

Fojtogatja a torkomat a sírás. 

Gondolataim 2011-ből:

Ha elmondom, hogy mit érzek, mire vágyom, mit szeretnék, akkor a lelkemet teljesen meztelenre vetkőztetem előtte. Egy kicsit – lehet, hogy nem is kicsit – kiszolgáltatottnak érezném magamat. Viszont mindenhonnan azt halljuk, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség. De vajon minden áron? Még úgy is, hogy ha tudom, hogy nem fogom tőle azt visszakapni?  Viszont akkor elmondhatom, hogy én mindent megtettem a kapcsolatunkért… Ezzel szemben viszont azt sulykolják a nőkbe, hogy legyen tartásuk, legyen büszkeségük, legyenek elérhetetlenek, legyenek titokzatosak… De ez a kettő nem összeférhetetlen… ugye?

Reflexióm a 2011-es Annának:

Anna! Számomra még most is fontos, hogy elmondhassam, igen, mindent megtettem a kapcsolatomért… most már nem rajtam múlik, hogy mi lesz. A másiknak is dolgoznia kell… a kapcsolatért, ÉRTED! Ha a befektetett energiád nem térül meg, én elgondolkoznék a helyedbe, hogy meddig akarsz még a másik helyett dolgozni. Hiszen te is tudod, sokáig akartunk D. helyett tanulni, D. helyett gondolkozni, D. helyett fogyni, D. helyett szeretni… De ez így nem működik. Ne csússz vissza, kérlek!

Folyamatosan próbálom nem elhazudni magamnak az érzelmeimet, megbeszélni magammal, hogy mit miért érzek? Mi váltotta ki belőlem a dühöt, féltékenységet, szomorúságot, izgatottságot. Máshogy nem érdemes élnem. Nem egyszerű, sok energiát igényel, és olykor nagyon fáj őszintének lenni, tudom. De az életem máshogy nem lenne élet. 

Azzal szeretem, és tisztelem magamat a legjobban, hogy őszinte vagyok Annához.

Puha, piros ajkaidra csókot lehelek.

Nehéz megfogalmaznom, mit is érzek veled kapcsolatban. 

Sokat gondolok rád.

Van egy bizonyos szófordulat, amit gyakran használok, és te mindig nevetsz rajta, kedvesen kifigurázod… ma is használtam, és rögtön eszembe jutottál erről. /Nagyon, Gábor, nagyon!/

Mondtam már neked többször, hogy szerintem pont jó időben ismerkedtünk meg egymással. Nem véletlen, hogy mi találkoztunk, véletlenek nincsenek. Nekünk találkoznunk kellett! Szükségünk volt/van egymásra.

Persze, amikor még csak mosolyogtunk egymásra, és kerestem a tekintetedet, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kapcsolat fog közöttünk kialakulni. Ilyen kapcsolat? Igen. De milyen…? Látod, ezt nehéz elmondanom, még magamnak is. Megpróbálom megfogalmazni, hogy én hogyan látom ezt, hogyan látlak téged. 

… beszélek össze-vissza, kavarognak bennem a gondolatok, az érzelmek. Sok újat, sok elsőt, sok élményt kaptam tőled ebben az elmúlt két hónapban. Annyira nehéz elmondani, nehéz még magamnak is megfogalmazni… de azt hiszem, nem is baj, hogy nem akarom kierőszakolni magamból a szavakat… úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak az érzelmeimet, az élményeimet veled kapcsolatban. 

Ha megpróbálnám leírni, akkor csak egy torzított képet tudnék adni a valóságról, az érzelmeimről, ezt pedig nem akarom. 

Megtartalak magamnak Téged. 

Még. 🙂

Nem csak a szerelmem voltál, hanem a barátom is. És most vége, egyedül vagyok. Nagyon egyedül.

Már nincs.

Valahol a budai Hattyú utca és az érdi Alsóerdősor utca között elhagytam a kedvenc pöttyös harisnyámat. Tudom, nem szép dolog sorrendet állítani a harisnyáim között, mégis… Ő nagyon a szívemhez nőtt.

Kérlek titeket, ha találkoztok vele, mondjátok meg neki, hogy nagyon várom haza. Biztos vagyok benne, hogy neki is legalább annyira hiányzom, mint amennyire Ő nekem.

Manapság nagyon meg kell becsülni a tökéletes harisnyákat. Én már csak tudom!

Kínzom magam a Song For You-val.

Vége.

Amikor Rád gondolok, a melleim közé hasít a fájdalom.

Az egyik dolog, amiért szeretem, hogy tud nekem újat mutatni.

A másik dolog, amiért szeretem, hogy tudok neki újat mutatni.